körömdíszítés, egyszerűen - minőségi szépségápolás, olcsón

Glitter Nails

Glitter Nails

Oriflame 2017 - 8. katalógus

2017. október 07. - **Valcsa**

Ez a rendelésem még június elején érkezett meg - csak ezidáig valahogy ez is kimaradt a sorból. :)
Két szettet is tartalmazott a csomag, ezekre eléggé rá vagyok állva mostanság. Nem hiába, ugyanis az esetek zömében azért tényleg megéri megvenni a szettben összecsomagolt termékeket, mert esetenként nem is keveset lehet velük spórolni. :) 

20170609_084959.jpg

20170609_085130.jpg

 

Ezeknek a termékeknek majdhogynem mindegyike eléggé lutri volt, ugyanis még egyiket sem használtam korábban. Az egyik szett tartalma A Love Potion Secrets 50 ml-es parfüm volt, amihez egyébként járt még egy Lace Love kézkrém és egy ugyanilyen márkájú szív alakú szappan (aminek az alakja persze így a csomagoláson keresztül nem látszik :) ). Ez így 3499 Ft-ba került. A kézkrémet és a szappant viszont csak utólag kaptam meg a tanácsadónőmtől, mert elnézte a dolgokat, nem tudta, melyik rendeléshez/termékhez tartoztak ajándékként, és a rendelés kézhezvételekor hirtelen nekem sem volt eszembe, hogy ezek még hiányoznak a csomagomból (mert egyébként úgy szerepelt a katalógusban, hogy a parfüm vásárlása esetén ajándékba küldik a kézkrémet és a szappan). De pár nap múlva hozta is. :)

20170612_093135.jpg

A parfümbe amúgy illatosított oldal alapján szerettem bele, kellemes édes, picit fűszeresnek ható nőcis illat, nagyon fincsi. Inkább a fiatalabb, 30 alatti nőkön/lányokon tudom ezt az illatot elképzelni. :) Én egyelőre még azóta is a dobozában tartom, elrakva, mert még mindig vannak olyan illatszereim, amiket előbb el kéne használnom, hasonlóan édes aromájú fújkám is van még, úgyhogy nem fogtam be egyelőre használatba. :)
A másik szett a Discover Icelandic Purity tusolózselé + szappan volt, ami így együtt került 599 Ft-ba. Máskor a tusolózselé magában kerül ennyibe (és ennyiért én őszintén szólva meg sem venném...), szóval nagyon jól jött most ez az akció, a szappant azóta be is fogtam munkahelyen (a Tuscan Sunset szappanhoz hasonlóan). :)
A rendelésem tartalmazott még 3 kicsi tégely Tender Care univerzális balzsamot feketeáfonyamag-olajjal, ennek darabja 399 Ft volt. Ezeket külön nem fotóztam le, kibontott dobozzal, de az előző, 7. katalógusból is rendeltem, egy mézkivonatos balzsamot, ott látszik, hogy milyen kialakítású ezeknek a termékeknek a tárolóedénykéje. Ezek amúgy nem mind saját részre lettek rendelve: egyiket páromnak adtam, másikat anyumnak. :) Nem használtuk még, úgyhogy nem tudok véleményt mondani róla; nekem leginkább az a fájdalmas pontom vele kapcsolatban, hogy túl pici a tégely, és úgymond a krémre merőlegesen tudok csak belenyúlni, és így kb. az összes balzsam a körmöm alatt köt ki... :/ Ezt leszámítva viszont állítólag elég sok mindenre használhatóak, funkcionál ajakbalzsamként, kiszáradt területek (akár a nagyjából behegedt sebek környékének) ápolására, hidratálására is. Ajakápolásra (mikor a széltől kicserepesedik) inkább Labellot szoktam használni, de idén őszi-téli szezonban esélyes, hogy fogom ezeket a kis tégelyes balzsamokat is használgatni. :) Addig megpróbálok valami módot találni rá, hogy hogyan tudom felapplikálni majd az ajkaimra... (Ez az ujjal való belenyúlogatás amúgy se valami higiénikus... Talán fülpiszkálóval? Majdcsak kisütök rá valamit...) 

A bejegyzés trackback címe:

https://glitternails.blog.hu/api/trackback/id/tr3512936395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása