...mármint nem álltam tanácsadónőnek, meg semmi ilyesmi. :) Csak rendeltem.
Eddig egyébként nem is lett volna kitől, mert ismerősi körömben nem Oriflame-ezett senki (vagy legalábbis nem tudtam róla...). Most viszont új munkahelyen kezdtem, ahol kolléganő ezzel is foglalatoskodik, így most már rendelhetek kedvemre. :)
Tény, hogy az Oriflame termékei annyira nem mozgattak meg soha, nem éreztem késztetést arra, hogy feltétlen kipróbáljam egyiket vagy másikat (tökéletesen elég volt az Avon is, arra is elég sokat tudok olykor költeni :D). Bár ehhez az is hozzátartozik, hogy nem is igazán ismertem/ismerem a termékeiket. Azt hiszem, 1 parfümöt próbáltam csak az Oriflame-től, azt is úgy, hogy ajándékba kaptam (és ezt most meg is találtam a márciusi katalógusban, egész jó áron, úgyhogy megrendeltem, mert anno nagyon szerettem ezt használni, remélem, azóta sem változott az illata, mert bizony ez már sok-sok évvel ezelőtt volt. :) majd hozok arról is beszámolót ^^).
A 2-es, februári katalógusból most kezdésként a Nature Secrets termékcsalád egyik tusolózseléjét választottam, görögdinnye + aloe vera illatban (999 Ft-ért). Igazából, megszaglászva semmi dinnye illatot nem érzek rajta, viszont még nem próbáltam ki, úgyhogy addig nem nyilatkozom, magamra kenve lehet, hogy jobban fogom érezni a dinnyét is, ki tudja... :) Mindenesetre ez a 750ml-es kiszerelés nagyon tetszett, a dinnyét meg különösen szeretem, az illatát is, úgyhogy reménykedem, hogy csak így flakonból szaglászva nem érzik, amúgy meg fog.
Mostanság kezdek megint rákapni a rúzsokra, így hát, mikor megláttam ezt az árnyalatot, egyből lecsaptam rá. :) Ez a The One termékcsaládjuk extra fényes ajakrúzsa eléggé felcsigázta a kíváncsiságomat, és mivel már egy ideje keresem a tökéletes barnás-bordós-vöröses árnyalatot, így arra jutottam, hogy nekem ki kéne próbáljam a "Cocoa Burst" áranyalatot. Úgyhogy végül a palettából ez lett a befutó, és 599 Ft-ért jött haza hozzám. :)
Egyelőre még továbbra sem tudom, mit várhatok az Oriflame-termékeitől, a rúzs már tesztelés alatt, de nem vagyok túlontúl elragadtatva tőle... :/ Várható hamarosan egy termékteszt is róla, úgyhogy bővebben majd ott.
Tusiból pedig most egy Avonosat használok, ha az elfogy, ez a dinnyés kerül sorra, szóval erre is visszatérek majd egy újabb blogposztban. :)