Több helyen is azt olvastam, hogy nem árt olykor cserélgetni a samponokat, mert egyrészt a haj megszokja, és úgymond immunissá válik a hatására, másrészt pedig jó olykor alaposan lemosni az előző sampont és összetevőit a hajról/fejbőrből, és hát önmagával nyilván nem lehet, ezért jó egy másfajta készítmény. Én az utóbbi években Head & Shoulders párti voltam, de úgy láttam jónak, ha tartok egy kis szünetet, és így találtam rá az Oriflame samponjára. Ebben a termékcsaládjukban többféle sampon is létezik, különböző ígért hatásokkal, és végül ezt választottam: HairX színvédő sampont festett hajra. A maxi méretet szereztem be belőle, ami 400 ml, és most akciósan 999 Ft-ba került. Azóta már elhasználtam, és igazából egész jó volt. :) Fogok még rendelni belőle, mert egyrészt nagyon sokáig elég volt ez a kiszerelés, másrészt az illata is pazar volt, és szépen tisztította a hajamat. Színvédő hatását nem igazán tapasztaltam magamon, ennek ellenére megérte az árát. :) Ha elcsípem akcióban, újra fogok rendelni belőle.
Érkezett még egy Very Me Sugar Nail körömlakk, ami elvileg szemcsés, "cukros" hatást kelt a körmökön. Még nem próbáltam, de majd hamarosan... :) 799 Ft-ba került.
Ráadásként még egy Hablabda is felkerült a rendeléseim közé, 299 Ft-ért. Egyszerű, fehér, de kb. ilyen áron szoktam itt is ráakadni a boltokban az ilyen "fürdőpamacsokra", és azoknak még a minősége se a legjobb... Úgyhogy bízom benne, hogy ez beváltja a hozzá fűzött reményeimet. :) Egyébként nagyon szeretem ezeket a hablabdákat, legalább 10 éve használok ilyeneket, mert én úgymond "kézzel" nem szeretek zuhanyozni, nem tudom normálisan, kellő mértékben eloszlatni magamon a tusfürdőt, nagyon sok pocsékba megy... A hablabda használatával viszont elég egy keveset tenni rá, és aztán átdörzsölni vele a testet. Radíroz, élénkíti a bőrt, és nem megy kárba a tusfürdő sem. :) Nyilván időnként cserélni kell ezt is, higiéniai okokból, de még mindig olcsóbban jön ki így az ember, mintsem ha a tusfürdőt pazarolná.