Azt hiszem, a jövőben szerencsésebb lesz szétbontás nélkül, 1 bejegyzésben közzétennem a pipere-vásárlásaimat ahelyett, hogy vásárlásonként posztolnék róluk.
Így hát jöjjön egy kis áttekintés, hogy milyen szépségápolási és tisztálkodási cuccokat vettem ebben a hónapban. :) (Nyilván a teljesség igénye nélkül; mindent azért nem fogok lefotózni... :D)
Az Old Spice Wolfthorn tusfürdőket apumnak szereztem be: csomagban már többször is kapott, de a spray verzióját nem szereti, számára túl gyümölcsös és valóban abszolút semmi férfias illata nincs, totál uniszex - úgyhogy abban egyeztek meg anyummal, hogy ő fogja elhasználni. :D A termékcsalád tusfürdője viszont nagyon bevált, ezt már sokszor újravettük neki. :) Ennek most darabja 599 Ft volt.
A Baba tusfürdő szintén nagy kedvenc itthon, anyum is + én is nagyon szeretjük, otthon nővérem is csak ezzel zuhanyzik. :) Sőt, párom is ezt preferálja, mert imádja az illatát - és nem csak rajtam szereti érezni, hanem magán is. :)) Ezek most akcióban voltak 519 Ft-osak (a feltétel az volt, hogy legalább 2-t kellett vásárolni belőle). Az egyik körte és barackvirág illatú, ezt már próbáltam korábban, szerettem is, úgyhogy most újravettem. :) A másik pedig egy eddig még nem próbált illat, színezett is, nem a tipikus tejszerű/színű változat: magnólia illatú, kíváncsi vagyok rá. :) (Most még az xxl-es kiszerelésű dinnye illatú Oriflame-es tusi van használatban, de utána majd valamelyik Baba következik. :) )
Utánpótlásnak vettem egy Essence Eyebrow Stylist Set szemöldökformázó készletet is, szokásosan "brunette style" árnyalatban (ami a sötétbarna/fekete hajhoz illik, plusz nekem a rézvöröshöz is, mivel ez festett hajszínem, és eredetileg sötétbarna a szemöldököm is). 949 Ft-ba került.
Fogkrémről eddig még nem esett szó a blogon, így hát sietek is leszögezni, hogy én évek óta a Colgate Whitening fogkrémjét használom. Árban is, minőségben is, hatásban is ez vált be leginkább. :) 299 Ft-ba került ez a mostani is, és elvileg kedvezmény is volt rá.
A meleg, izzasztó napokra jól jön a deo is - igaz, én amúgy sem vagyok hajlandó utcára lépni a használatuk nélkül. Nyilván én is hallok/olvasok mindenfélét, hogy károsak, nem egészséges állandóan használni ezeket, de nekem egyszerűen muszáj... :/ Leginkább a Rexona izzadásgátlói váltak be, azon belül is ezt a Rexona Motionsense Aloe Vera változatot részesítem előnyben, nagyon kellemes, friss illata van, amit még napközben is érzek magamon, szuperül elfedi a testszagot - bár az tény, hogy a ruhával vigyázni kell (egyrészt öltözésnél, másrészt akkor, ha nem egy laza darabot húzunk magunkra, hanem olyat, ami érintkezik a hónaljjal), mert hajlamos nyomot hagyni rajta, és egy idő után kifehéríti azt a részét az anyagnak... :/ Ez most 524 Ft-ért lett az enyém.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Nem sokkal később ismét betévedtem a Rossmannba. :) Akkor ezekkel távoztam. ^^
Ismét 2 Baba tusfürdő, szintén két olyan, amiket eddig még nem próbáltam. :) Gyöngyvirág és viola illatú, valamint Aloe vera és avokádó. Szintén 519 Ft/db áron voltak (2 termék vásárlása esetén).
Eredetileg Hawaiian Tropic naptejet kerestem (anno talán Activia-nyereményjátékon nyertünk egyet - vagy valamilyen más termékkel, de azt biztosan tudom, hogy nyereményként került hozzánk), viszont sem itt, sem máshol nem találtam ilyet - pedig ez nagyon bevált nekünk, 30 faktoros volt, kellemes (talán) kókuszos illatban. Most viszont már ideje volt egy újabb naptejre szert tenni, úgyhogy (mivel Hawaiian Tropic-ot nem találtam, így) a Rossmann saját márkás termékére esett a választásom, a SunOzon naptejre, ami 50 faktoros. Azóta ezt már ki is próbáltuk családilag a hétvégén, nagyon jó szolgálatot tett, mert egyikünkön sem látszott meg, hogy gyakorlatilag órákig tartózkodtunk (még ha nem is egyhuzamban, de azért mégis...) a tűző napon. Úgyhogy első benyomásom róla az, hogy megérte, és lehetséges, hogy átpártolunk ehhez a termékhez. :) Az illata amúgy eléggé semleges, tipikus krém illat, szóval csak ebből a szempontból hiányzik a HT. No meg a bőr tapintása is sokkal kellemesebb a HT használata után. De hát ez van... Hatás szempontjából viszont tényleg totálisan megfelelt ez is. :) Nem túl olcsó, 1999 Ft-ba került, bár a 3000 Ft-os naptejárakhoz viszonyítva még egészen baráti (ahogyan neten láttam, a HT is így körül volt, míg még kapni lehetett). A fényvédelem mindenesetre minden pénzt megér. Bőrünk csak 1 van, vigyázzunk rá, nem játék... :/
A Rossmann akciós újságját böngészve figyeltem fel a Nivea nyugtató, ápoló micellás arctisztítójára, amit kifejezetten érzékeny arcbőrre ajánlanak. Micellás arcvizem még nem volt, és mivel az én arcom is eléggé hajlamos pattanásosodni, ha nem a megfelelő cuccokat kenem rá, így ildomosabbnak tartottam a normál helyett ezzel az érzékeny bőrre való vízzel próbálkozni, főleg így, első alkalommal. Most ráadásul 37%-os akció volt rá, 1599 helyett 999 Ft-ba került. 400 ml-s kiszerelésű, úgyhogy elég lesz egy ideig; igaz, nekem csak sminklemosásra kell, és mivel nem is mindig sminkelem magam olyan szinten, hogy utána azt le kellene mosnom - sokszor egy alapos Dove szappanos arcmosás a zuhanyzásnál elég is - , így valószínűleg jó sokáig ki is fog tartani. Kb. 2-3szor használtam már, de szinte nem is látszik meg rajta ez az elhasznált mennyiség sem (jó, nem egy komplett vakolatot kell magamról leszednem még akkor se, ha kicsit több rajtam a smink, ennyire azért nem festem magam, úgyhogy egy kevés micellás víz is tökéletesen megbirkózik vele). Eddig csak pozitívat tudok róla mondani. :) Ajánlom, hogy tegyetek vele egy próbát, megbánni biztosan nem fogjátok! :) Ennyiért meg aztán pláne vétek kihagyni.
Körömlakkmániásként az Essence állványról muszáj volt leemelnem egy Essence The Gel körömlakkot is, 75 perfect match árnyalatban - ez még nincs meg, de ha így haladok, és majdnem minden Rossmannozáskor beszerzek egy-egy újabb árnyalatot, akkor lassan a komplett paletta meglesz belőle. :D De hát ez van, nagyon szeretem ezt a termékcsaládot. :) Ja, és ez most akció nélkül 449 Ft-ba került.
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A Rossmann május 8. és július 30. között kuponokat ad 4000 ft feletti vásárlások esetén. A fenti két vásárlásért én is kaptam 1-1 kupont. Az első után kaptam ezt a Duck termékekre vonatkozó 25% kedvezményes kupont, erre nem volt még eddig szükségem, úgyhogy nem váltottam be, viszont a 2. vásárlásért egy olyan kupont kaptam, ami garantált nyereményre szólt, méghozzá egy 300ml-es Isana tusfürdőre. :) Szétnéztem a kínálatban (eddig még nem próbáltam az Isana tusfürdőit), legtöbbnek eléggé édes, cukros illata volt, nyárra semmiképp sem szerettem volna ilyet, úgyhogy végül ennél a "zöld citrom & bazsalikom" tusfürdőnél tettem le a voksomat, kellemes friss illata van, öröm lesz vele a zuhanyzás, ezt már most látom. :)
U.i: A garantált nyeremény/kedvezmény kuponhoz tartozik még 2 leválasztható kiskupon is: az egyikkel olcsóbban lehet törölközőt vagy strandtáskát venni (5 kupon összegyűjtésével a törölköző 599 Ft, a táska pedig 999). A másik pedig egy online kupon: ennek a kódnak a feltöltésével hetente 1 db 4 fős balatoni nyaralást lehet nyerni, a fődíj pedig egy 4 fős thaiföldi utazás.